Támogatás

Köszönjük

2012. május 12. szombat 18:00, Istentisztelet

2012. május 15. kedd 16:00, Istentisztelet


Bibliaiskola” Kicsiknek”

„...Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik,
akkor sem tér el attól...”
(Példabeszédek 22:6)

Istentiszteleteink ideje alatt, különböző korcsoportokra lebontva foglalkozásokat tartunk. A kilencvenes évek elején mikor még kevés tagja volt a gyülekezetnek és pár gyermeket hoztak, csak gyermekmegőrzés történt, hogy a kisgyermekes szülők is zavartalanul részt tudjanak venni az Istentiszteleteinken. Majd fokozatosan évek alatt kiépült ez a ”szolgálat”, illetve, hogy tartalmas időt töltsenek a gyermekek is a gyülekezetben, elkezdődött számukra a bibliai tanítás. Természetesen minden korosztálynak a neki megfelelő idejű és színvonalú oktatás. Ez nem ismeretlen a keresztény világban, régebben ezt „Vasárnapi Iskolának” nevezték.

 

Az u.n.”Kis” bibliaiskola csoportban olyan gyermekek vannak, akik már első osztályosok, épp most tanulnak írni-olvasni, vagy alsós általános osztályokba járnak. Nem merev a beosztás, mert figyelembe vesszük a gyermekek érettségét is, hiszen jelentős különbségek lehetnek ugyanolyan korú gyermekek között. Akik gyorsabbak, ügyesebbek, vagy hamarabb megértik amit át szeretnénk adni, ők mindig ösztönözve vannak arra, hogy segítsenek társaiknak. Ennek az alapvető erkölcsi hozzáállásnak a „miértjét„ nagyon fontosnak tartjuk már most  ebben a korban elmagyarázni és megtanítani, ugyanis ebből a felnőttkorban azok az alapvető, emberi-polgári és - úgy gondolom - egészséges érzelmi értékek nőnek ki mint pl. adás, beteglátogatás, öregek, gyengébbek tisztelete stb.

Mind az Ószövetség, mind az Újszövetség történetein, és szereplői életén keresztül - alapjában véve - nem lexikális tudást igyekszünk átadni, hanem elsősorban Jézus Krisztust, mint élő, személyes megváltót megismertetni a gyerekekkel, valamint megtanulni a bibliai normákon alapuló, keresztény életforma kialakításást a mindennapokban, családon belül és a társadalomban is. (Ld. József, Mózes, Dávid élete.) Ez nem egyszerű, hiszen nekünk felnőtteknek sem volt az! Azonban azzal a felbecsülhetetlen előnnyel rendlekeznek, hogy felnőve már helyes értékrenddel indulnak el.

 

Nemcsak mi tanítjuk a gyermekeket, hanem ők is minket, sok személyes bizonyságot is megosztunk egymással, és nagyon bátorító-építő az a hit amivel már most rendelkeznek.

Biztos, hogy kicsit szigorúnak tűnik az iskola szó, szombat délután, az egész heti tanulás után, de játékra, szabad foglalkozára, beszélgetésre is van lehetőség ilyenkor.

Nagyon szeretjük a gyermekeket, azt is szívesen vesszük, ha osztálytárasakat hoznak, akik érdeklődnek. Hittel vetünk időt, energiát, mert tudjuk, hogy nem hiába fáradozunk!

„...Tudja meg ezt a jövő nemzedék, a születendő fiak,
és ha felnőnek beszéljék el fiaiknak, hogy Istenbe vessék bizalmukat,
ne felejtsék el Isten nagy tetteit, és tartsák meg parancsolatait.”
(Zsoltárok könyve,78: 6-7)

Hönigschmied Éva

 
   
Kezdőlap email